Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Elhagyatott bányászüdülő és kemping a Balatonnál 2/3

MÉV üdülő és kemping, Balatonkeresztúr

2019. július 25. - Indián János

A beszámoló ennek a bejegyzésnek a folytatása.

Kifelé menet a kemping hangulatától elvarázsolva majdnem nekiütköztem a lecövekelt Fülöpnek, aki összeszűkült szemekkel méregette az út túloldalán álló épületet. „Te, nekem az is olyan elhagyatottnak tűnik” – mondta, majd egyetértettünk abban, hogy semmit nem veszítünk, ha közelebbről is megnézzük, max. elzavar a biztiboy. Nem zavart el, mivel egy teremtett lélek se volt a telken. Hamar bizonyosságot nyert, hogy Fülöp bizony jól látta: ez az épületegyüttes is már hosszú évek óta elhagyatott lehet.

mev_2.jpg

A kapun belépve egy hatalmas zöld terület tárult elénk, középen fákkal, két oldalán pedig egy-egy hosszan elnyúló épülettel. Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy előbb a bal kézre esőt vesszük szemügyre. Az ’Iroda’ feliratú ajtón belépve először is megpróbáltunk rájönni, hogy hol is lehetünk, miféle hely is lehetett ez, mielőtt itt hagyták az enyészetnek?

mev_6.jpg

mev_7.jpg

Eleinte nem jártunk sikerrel, odabent csak kifosztott szekrények, széttört tévé, régi könyvek borítói és széthajigált kacatok fogadtak. Az elszórt papírokat átnézve is leginkább külföldi diákok kórházi zárójelentéseit sikerült csak megtalálnom, mígnem aztán egy papírhalom alól előkerült az üdülővezető névjegykártyája, amit nem fogok megmutatni, de szép nagy betűkkel szerepelt rajta egy felirat: ’Mecseki Ércbányászati Vállalat’. Tehát a pécsi bányászok és családjuk számára létesített balatoni üdülőre bukkantunk.

Ez a rejtély tehát megoldódott. Gyorsan átvizsgáltuk az innen nyíló többi kis helyiséget, ahol még több papírt találtunk, főként nyilvántartásokat egészen 1980-ig visszamenően. A padlót továbbá leszaggatott függönyök, feltépett szőnyegek és szétdobált játékok borították, ill. néhány száraz levelet is befújt a szél, melyek hangosan recsegtek a talpunk alatt. A polcok szeméttől roskadoztak, a szekrényeket kiforgatták. Egyetlen böhömnagy fém szekrényt találtunk zárva, egy ideig kutakodtunk a kulcsok után, majd feladtuk, mert még sok látnivaló várt ránk.

Utunk ezután a konyhába vezetett, amit szintén nem kíméltek a vandálok: a mennyezetről liánokként csüngtek alá a csövek és a vezetékek, a berendezést és a csempét szétverték, a mozdítható tárgyakat pedig az utolsó tányérig ellopták. Találtunk egy árjegyzéket, amit 1999-re datáltak, talán abban az évben zárt be az üdülő, talán később, de sokkal tovább biztosan nem működött. 

A konyha után több kis kamra következett, nagyon hangulatos, boltíves ablakokkal, vagy inkább csak lyukakkal, mivel az ablakok többségének lába kélt.

Már csak az utolsó helyiség volt vissza, a tágas étkező, ahol mindössze egyetlen asztal árválkodott. Egy ideig bámészkodtunk, néztük az ételkiadó ablakokat, a levert kézmosót, az ablakokon beözönlő indákat és a töredezett csempének támasztott üvegtáblákat. Óvatosnak kellett lennünk, mert a padlót lécek borították, melyekből sorban meredtek elő a hegyes szögek, rozsdás fogakként várva, hogy megízleljék a cipőnk talpát.

Egy rozoga falépcsőn át jutottunk fel a tetőre, ahonnan további szobák nyíltak. Sok mindent itt sem találtunk, de a falhoz tolt matracból és pokrócokból ítélve hajléktalanok vertek tanyát idefent.

Az épület mögött még kisebb raktárakra leltünk, melyekben derékmagasságig álltak a szemétkupacok.

Miután végeztünk, átvágtunk a széles udvaron, majd egy hosszú épületben megleltük a szállásokat. A tornácot vastag, recsegő-ropogó levélszőnyeg borította. A folyosó két végén a férfi, ill. a női mosdók kaptak helyet, középen pedig a szobák sorakoztak. Arra számítottunk, hogy minden üres lesz, de meglepetésünkre elég sok ágy és szekrény a helyén volt még – igaz, kipakolva, megrongálva. Az egyik szobában ráadásul egy egészen különös hajléktalanszállást fedeztünk fel: a kötelező üvegek, cigisdobozok, pokrócok mellett kisebb dísztárgyakkal, növényekkel próbálták feldobni a szoba sivárságát.

Az épületet megkerülve újabb szobákra bukkantunk, melyek kettesével, pici előszobás blokkokban helyezkedtek el. Ezekben nem találtunk semmi érdekeset, így hamarosan újra az udvaron találtuk magunkat. Utoljára végigfuttattam tekintetem az üdülőn, majd egy elégedett sóhaj után javasolni akartam, hogy induljunk haza, ám akármerre kaptam a fejem, Fülöpöt sehol sem láttam. Ekkor már sejtettem, hogy nem megyünk mi még sehová, haza legalábbis biztosan nem…

folytatása következik

 

Kiegészítő képcsokor:

Kattints a képre a galéria megnyitásához

 

vizjel2.png

Ne maradj le semmiről! Kövesd a blogot: Facebook, YouTube, Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztulat.blog.hu/api/trackback/id/tr1014924346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.