Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Elhagyatott bányászüdülő és kemping a Balatonnál 1/3

MÉV üdülő és kemping, Balatonkeresztúr

2019. július 04. - Indián János

Eredetileg egyetlen bejegyzésben szerettem volna bemutatni 3 helyszínt, amelyek mindössze pár méterre fekszenek egymástól, de túl hosszú lett volna, ezért 3 részre bontva teszem közzé őket.

Aki Balatonberény irányából érkezik Balatonmáriafürdőre, az mindjárt Keresztúr csücskén egy valóságos urbex-paradicsomban találhatja magát. Vagy legalábbis még egy jó fél éve találhatta magát, amikor én jártam arra. Mostanában eléggé fel van túrva a Balatonpart, hiába tart már javában a strandszezon, nagyon sok helyen építkeznek (és fognak is még hetekig, amilyen tempóban haladnak), tehát elképzelhető, hogy ezt a szakaszt is megcsapta a felújítás szele. Amint lesz infóm róla, frissítem a posztot.

mev_kemp_1.jpg

Mivel semmilyen adatot vagy információmorzsát nem őriz az internet ezekről az épületekről, ezért inkább egyszerűen elmesélem, hogyan is fedeztük fel, barangoltuk be ezeket a roppant hangulatos helyeket. Kezdjük a kempinggel. Ezúttal másodmagammal indultam útnak - társamat nevezzük mondjuk Rév Fülöpnek -, miután a fülembe jutott egy elhagyatott kemping híre, amit a helyiek csak Balatonkeresztúr szégyenfoltjaként tartanak számon.

mev_1.jpg

Pár méterrel lejjebb találtunk egy jó kis parkolóhelyet, majd átmasíroztunk az úton, és egy lánccal, lakattal lezárt kapuval találtuk szemben magunkat, ami azért volt vicces, mert mellette hiányzott egy jó méternyi széles szakasz a kerítésből. Amint a kemping területére léptünk, egy kis faházikóba botlottunk, ami nagy valószínűséggel a recepció lehetett valaha.

Az ajtó zárva, de sebaj: ablakon be, és miután megküzdöttem a makacsul rám ragadó pókhálókkal, egy kifosztott, felforgatott kis helyiség közepén lyukadtam ki. Fülöp a szerencsétlenkedésemet látva úgy döntött, hogy inkább kint marad, én meg gyorsan lőttem pár fotót a még meglévő bútordarabokról, elszórt dobozokról és a falakra ragasztott képek montázsairól.

Ablakon ki, de még mielőtt betámadtuk volna a főépületet, úgy határoztunk, hogy előbb szemügyre vesszük a kicsit arrébb állomásozó fém bodegákat, melyek valaha mosdók voltak. Odabent, a kis túlzással térdig érő száraz levélhalmok közül letört mosdókagylók kandikáltak ki, ill. oldalt wc és zuhanyfülkék sorakoztak. A lepergő festék csipkéitől pedig az egész hely egy Silent Hill játék díszletére emlékeztett.

Ezt követően még mindig nem a főépületet céloztuk meg, hanem a hátul húzódó gaztengerbe vetettük bele magunkat, mert a táj fölé magasodó békebeli lámpákat nem lehetett kihagyni. A derékig érő, elvadult növényzet és a nádasok között poshadó zavaros vízbe markoló faágak Louisana lápvidékeit juttatták eszembe – nem mintha jártam volna ott valaha is. A nádas fölött átsasolva pedig felsejlettek az északi part hegyeinek kék sziluettjei.

A dzsindzsást magunk mögött hagyva a főépület felé vettük az irányt. Út közben egy régi beton ping-pong asztalba botlottunk, ami némán őrizte az egykor körülötte forgózó vendégek emlékét. A fűben felfújható pöttyös strandlabda és különféle kacatok hevertek.

Végre elértük a főépületet, ami tárt ajtóval várt. Mivel hátulról közelítettük meg, először kisebb helyiségek penészfoltos falai közé keveredtünk, majd a konyhán át bejutottunk a bárba. A bárpult még a helyén volt, noha a vandálok már rendesen leamortizálták. Meglepetésemre még 2 bárszék is állt előtte, gondosan egymás mellé húzva, mintha épp az imént távozott volna két vendég. A falon lévő tábla szerint pedig még literes korsóban is szolgáltak fel sört. A bárpult előtt hatalmas üres tér tátongott, ahol régen feltehetően asztalok sorakoztak. Fénykorában ez egy kellemes, hangulatos kis balatoni kajálda, esténként meg inkább piálda lehetett.

Az emeletre vezető lépcső meglepetésünkre szőrén-szálán eltűnt, de engem nem olyan fából faragtak, hogy ilyen könnyen megfutamodjak. Először az ismeretlen személy által kihelyezett fa létrán próbálkoztam, miközben Fülöp fogta az alját, nehogy eldőljön. Sajnos a létra nem volt elég magas, így más megoldás után kellett nézni. Némi tanakodás és tervezés után végül Jackie Chant megszégyenítő akrobatikussággal sikerült megmásznom az oldalsó, kúszónövények által körülfont korlátokat.

Odafent egy nagy üres tetőtér fogadott, a mennyezetről alácsüngő fehér lámpaburákkal. Első ránézésre táncteremnek nézné az ember, de néhány internetes kommentből kiderült, hogy a tánctér odalent volt, itt pedig – bármilyen meglepő – számítógépek kaptak helyet, mivel sokszor szerveztek ide számítástechnikai táborokat.

Utunk végéhez közeledve még egyszer körbejártuk az épületet, megcsodáltuk a ’90-es évekből itt maradhatott jégkrémeket és üdítőket reklámozó táblákat, matricákat. Vetettünk egy utolsó pillantást a kempingre, majd elindultunk a szakadt kerítés felé, nem is sejtve, hogy még koránt sem ért véget a kalandunk.

mev_kemp_45.jpg

folytatása következik...

 

Kiegészítő képcsokor:

Kattints a képre a galéria megnyitásához

  

vizjel2.png

Ne maradj le semmiről! Kövesd a blogot: Facebook, YouTube, Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztulat.blog.hu/api/trackback/id/tr3014914746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vbn 2019.07.05. 12:20:44

Ez a bejegyzés miért korhatáros? (az elején megkérdezte, h elmúltam-e 18 éves?)

Indián János · https://pusztulat.blog.hu/ 2019.07.05. 13:05:52

@vbn: nem a bejegyzés, hanem maga a blog korhatáros, egyrészt azért, mert nem szeretnék kiskorúakat arra buzdítani, hogy veszélyes helyeken bóklásszanak, másrészt pedig az időnként előforduló obszcén graffitik miatt.

ClownPepito 2019.07.05. 21:21:16

Csak egy kicsit kell tovább menni, B.máriára a Hullám utcába. 2008-óta áll üresen, s pusztul Terézváros egykori tulajdona, a Balaton partján álló gyermeküdülő.
Még 2011-ben írtam róla, de azóta se nagyon történt vele semmi.
asztahuha.blogger.hu/2011/08/13/terezvaros-nem-terez-anya