Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Pusztulat

A Balaton vize oltotta el a Balaton tüzét

Hotel Balaton, Keszthely

2018. augusztus 29. - Indián János

A Hotel Balaton a Balaton partján áll – csak hogy rögtön az elején tisztába tegyük a képzavart. 1895-ben épült, egy évvel később, mint a Hotel Hullám. A két épületet mindössze néhány méter és egy kutyát simogató Sissi szobor választja el egymástól. Bár a Balaton nem annyira látványos, mint szomszédja - melynek tornyai már messziről magukra vonják a hajóval érkező turisták figyelmét -, a maga 1200 négyzetméterével, és az eklektikus eleganciát sugárzó megjelenésével meghatározó szerepe van a keszthelyi Balaton-part képének formálásában.

balaton_1.jpg

Ezt a képet azonban az idő múlásával egyre jobban meggyűrik az enyészet görcsös ujjai, és hiába próbálják kisimítani a fákkal, rózsabokrokkal, szökőkutakkal, játszótérrel, térkövezett utakkal megszépített sétány gondos kezei, ha a háttérben végig ott éktelenkedik két látványosan elhanyagolt, folyamatosan pusztuló, ormótlan épület. Különösen a Balaton állapota lesújtó. Éppen ezért kelt borzasztó abszurd hatást, hogy a helyiek és a turisták által is kedvelt, számos rendezvénynek is helyt adó, élettel teli és pezsgő tér kellős közepén ott áll ez az omladozó szálloda. Ráadásul, ha kicsit tovább megyünk, egy lepusztult retróhotellel találjuk szemben magunkat, a Hotel Helikon képében, és ha még egy kicsit tovább megyünk, egyenesen a vandálok törzshelyévé aljasodott Hotel Viánál lyukadunk ki.

Ilyen volt

Kattints a képre a galéria megnyitásához

De kanyarodjunk vissza a Hotel Balatonhoz. Az egykor népszerű és híres szálló a ’80-as évek óta áll üresen. Legalábbis elméletben. A gyakorlatban hajléktalanok tanyája lett, akik 2004-ben nem szégyelltek tüzet rakni a földszinten. Szerencsére sikerült hamar megfékezni a lángokat, így komolyabb kár nem keletkezett, csupán egy újabb szégyenfolt Keszthely lelkén. 2008-ban aztán úgy tűnt, végre szerencsés fordulatot vesz a jobb sorsra érdemes épület története: a First Fund Közép-európai Befektetési Alapkezelő Zrt. vásárolta meg, új tulajdonosának pedig nagy tervei voltak. Az volt az elképzelés, hogy a mai kor elvárásainak megfelelően újítják fel a szállodát, de úgy, hogy a hotel megőrizze 19. századi szellemiségét és patinás báját.

Ám alighogy levették az Eladó táblát, újabb tűz ütött ki az épületben. A tűz az egyik emeleti szobából indulva végigszaladt a fával borított folyosón, majd átterjedt a tetőszerkezetre, ami szinte teljesen leégett. Az oltásban több mint 30 tűzoltó vett részt, akik egyenesen a Balatonból szivattyúztak vizet a lángok megfékezéséhez. A tüzet ezúttal nem hajléktalanok, hanem vandálok okozták, a szemtanúk ugyanis öt fiatalt láttak kiugrálni az épület egyik ablakán. Az incidens után a tetőt befoltozták, a tulajdonos pedig mindenkit megnyugtatott, hogy a tervei változatlanok, azaz fel fogja újítani a hotelt, aztán a terveivel együtt köddé vált, és az Eladó tábla is visszakerült a szállodára. Egészen 2016-ig nem kapkodtak érte, akkor azonban a Mészáros Lőrinc résztulajdonában álló Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. tette rá a kezét. 

balaton_4.jpg

A Hotel Hullám és a Hotel Balaton

A Hotel Balaton omladozó falait azóta is csak az enyészet rágófogai morzsolgatják. Az életveszélyesnek nyilvánított épület ajtajától lakat tartja távol a hívatlan vendégeket, bejutni tehát nemigen lehet (ottjártamkor ráadásul a Hullám ablakából figyelte néhány jól öltözött úriember minden lépésemet, villámot szóró tekintettel). Így csak kívülről szemezhetünk a kiégett szobákból nyíló ablakok sötét szemüregeivel.

 

vizjel2.png

Ne maradj le semmiről! Kövesd a blogot: Facebook, YouTube, Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://pusztulat.blog.hu/api/trackback/id/tr6914138175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása